Írói megjegyzés: Ez az első fejezet.Kicsit terjedelmesre sikeredett:D Remélem tetszeni fog minden olvasónak ^^ 
 

Előzmények:

Gonosz nevetést hallottunk a hátunk mögül..Megfordultam,miközben Garry kezét szorongattam és megláttam Maryt, aki még mindig vigyorgott ránk megindulva felénk.-Ib,rohanj!-kiáltotta a lila hajú férfi akinek a kezét egy percig sem eresztettem,és végig ott álltam mellette.-Ib,rohanj már!-parancsolt rám Garry.Remegő térddel,de továbbra sem tágítottam mellőle.Ekkor gondolt egyet,felkapott és száguldani kezdett velem.Körülbelül 5 perce futhattunk amikor hátranéztem,és megláttam hogy nem csak a szőke,hullámos hajú lány,de néhán különös baba is követ minket.-Vigyázz!-Kiáltottam fel hirtelen a csak rám  koncentráló hősömnek,de már késő volt.A falnak ütköztünk,ő pedig engem elejtve hullott a földre.Mire észhez kaptunk,a lány fölöttünk állt,Garry kezére pedig rálépett,és én nem tudtam neki segíteni.A lila hajú férfi markából kitépte gyönyörű kék rózsáját,aminek szirmait azonnal tépkedni kezdte.Felordított a fájdalomtól,mire nekem görcsberándult a gyomron,és mellé térdelve szorítottam meg a kezét könnyeimtől alig látva valamit.A szenvedéstől eltorzult az arca,de megerőltette magát és rámtekintett.-Ib,menned kell..Mostmár...hazamehetsz..-Suttogta,és újra lehunyta a szemét.A lány gonosz vigyorral az arcán tépkedte a kék rózsa szirmait.Nem bírtam tovább nézni,így hát felé hajoltam,a homlokára nyomtam egy puszit és gyengéd hangon a fülébe suttogtam:-Sajnálom,Garry..most el kell mennem..-Azzal fogtam magam,és megindultam a képek világából kivezető ajtó felé,de még utoljára hátrapillantottam rá.Garry úgy feküdt lehunyt szemekkel a földön,mint egy alvó porcelánbaba.Bánatom ellenére is megmosolyogtam,majd még egyszer megnéztem magamnak Garryt,és beszippantottam e világ édeskés,ám keserű illatát,és kiléptem a kapun.Azóta sem tudom mi történik ott,vagy egyátalán jól cselekedtem akkor..

Nem sokkal később:

-Minek kellett eljönnünk ebbe az unalmas múzeumba? Semmi nincs itt,ami érdekelhetne.-Mondtam,miközben apám kezét fogva néztem körbe a fehérre mázolt teremben,ahol nem volt semmi más,csak falra aggatott festmények.-Kislányom,ne nyafogj! Családi nyaraláson vagyunk,ez csak természetes hogy neked is velünk kell tartanod-Közölte velem anyukám kissé ideges hangon.Látszott rajta,hogy már unja hogy sehova nem szeretnék velük menni,de pontosan emiatt.Mert mindig olyan helyet találnak,ami engem kicsit sem érdekel.Elengedtem apa kezét,és egyedül kezdtem nézelődni a helyiségben.Az egész olyan volt,mintha egy elmegyógyintézetbe lettünk volna bezárva.Sehol egy emlékmű,vagy történelmi tárgy,mindenhol csak értelmetlen képek lógtak.Nem is értettem miért nevezik ezt a helyet múzeumnak,miért nem inkább kiállításnak,ahova a híres,vagy épp a hírnév felé törekvő művészek kiállíthatják alkotásaikat.Addig-addig nézelődtem a nagy házban,amíg észre nem vettem hogy elszakadtam a szüleimtől.Próbáltam megkomolyodni,és egy hang nélkül körülnézni,hátha meglátom őket valahol,de egyre inkább kezdtem gyerekesen viselkedni és kiabálni utánuk.-Anya,apa!Hol vagytok?-Hangom visszhangzott a fehér falakkal rendelkező teremben,de sajnáltomra nem hallotta senki.Nem voltak sokan a múzeumban,sőt szerintem csak mi voltunk itt az őrökön kívül,így mégjobban hasonlított egy horrorfilmbeli zárdához.Kezdtem félni,de szememből nem hullottak könnyek.Tovább indultam,de mikor rájöttem hogy csak köbe-körbe szaladgálok,lihegve álltam meg,és telepedtem le a fal mellett.Alig ülhettem pár perce,amikor jobbra néztem,és megpillantottam egy fekete,bőrfedésű ajtót.-Ez eddig nem volt ott!-Gondolkodtam hangosan,majd felálltam,és leporoltam magam,majd megigazítottam kék szoknyámat.Kicsit haboztam,mielőtt megindultam a furcsa bejárat felé,de mikor benyitottam a lélegzetem is elállt.Ez a terem más volt,mint a többi.Itt éjkék színben pompáztak a falak,majdnem hogy a fekete színárnyalatot vették fel,és csak egy kép volt,ami előtt egy fehér asztalka helyeződött,rajta három rózsával.Egy kékkel,egy vörössel,és egy sárgával.A festményt messziről nem láttam túl jól,így közelebb sétáltam hozzá,és jobban megnéztem.Furcsának tartottam amit ábrázolt.Színvilága sötét volt,akárcsak a terem amiben el lett helyezve,és a padlón egy különös lila hajú férfi feküdt vérbe fagyva,fölötte pedig egy szőke,hullámos hajú lány kezében egy kék színű virággal,talán rózsa lehetett ha jól láttam,és éppen azt tépkedte.Akaratlanul is megborzongtam mikor ránéztem,és bár lehet csak a magány okozta ijedtségtől,hogy nem találom a szüleim,de hideg,reszelős hangokat hallottam visszaverődni a szoba falairól.-Ő az a lány?Ő kell nekünk?-Körbenéztem,de nem láttam senkit,akitől jöhetett volna a hang,és mielőtt gondolkodhattam volna rajta két rémisztő,fekete kéz nyúlt elő a falból ami a kép felé kezdett el húzni.A rémülettől sem kiabálni,sem mozdulni nem tudtam,csak vártam a végét,hol tesz le.Hirtelen egy különös világban találtam magam,de nem kellett sok idő míg rájöttem hogy a kinti festményben vagyok-Vajon hogy kerültem ide? És mit akarnak itt velem?Tennem kéne valamit?-Ezek a kérdések visszhangzottak a fejemben,míg a lányt figyeltem aki látszólag nem vett észre engem.-Elnézést!-Köszörültem meg a torkomat,mire a szőkesét egy pillanatra abbahagyta a rózsa szirmainak tépkedését,és rám emelte tekintetét.-Te meg ki a fene vagy?-Kérdezte kicsit sem barátságos hangon,én pedig válaszra nem méltatva téptem ki kezéből a virágot.-Ez gondolom nem a tiéd..-Mondtam neki egy darabig a rózsát nézegetve,majd a földön fekvő férfi mellé tettem,aki nagy meglepetésemre felkelt a halálból, és semmi sérülés nem látszott a testén.-Hogy lehetséges ez?-Tátottam el a számat,mire a lila hajú elmosolyodott.Láttam rajta hogy szeretne velem beszélni erről,de nem most.A lány felé lépett,aki szintén elkerekedett szemekkel bámult rá és hátrálni kezdett.-Garry,kérlek..ne tedd ezt!-Kiáltotta rémülettel megtelt hanggal miközben próbált egyre távolabb kerülni.A férfi,mint megtudtam Garry,csak kedves mosollyal az arcán megállt előtte.-Nem Mary,még nem öllek meg.Játsszunk egy kicsit.-Huncut vigyor ült az arcára,de még mielőtt Mary,a lány szóhoz juthatott volna a magas,mély hangú férfi folytatta mondandóját.-Hagylak futni,és mikor legközelebb találkozunk,megkapod a végső lökést.-Nevetett fel.és úgy nézett ki mint egy rosszfiú,pedig eleinte egyátalán nem látszott annak.A szőke fürtös csak bólintott és futásnak eredt.Garry csak nevetett rajta,majd rámnézett és nevetése kedves,őszinte mosolyba ment át.-Köszönöm hogy megmentettél kedves..öö..Mi is a neved?-Kérdezte.Viszonoztam felé a kedves mosolyt,majd szoknyám két végét megfogva pukedliztem egyet.-Ugyan,ez semmiség! A nevem Hope.Feleltem a választ mosolyogva.Szerintem tetszett neki a gesztusom,mert mosolyogva megfogta a kabátja két végét és követte a példámat.-Nos köszönöm,kedves Hope.Én Garry vagyok!-Felnevettem.-Igen,arra már rájöttem.Elárulnád,mi ez hely és hogy juthatok innen ki?-Váltottam rögtön komolyabb témára,mire nem látszott már olyan boldognak.Rögtön sejtettem mi fog történni.-Nem mehetek haza,igaz?-Kérdeztem tőle szomorkásan,és ő elém térdelt mintha meg akarná kérni a kezem,de nem így történt.Egy fekete rózsát nyújtott át.-Nem minden esetben.Kérlek,ezt fogadd el.Ez a te életed.Ha erre a virágra nem vigyázol,tényleg nem juthatsz vissza a világodba.Ám ha ezt megőrzöd,és velem tartasz,egy idő után kiszabadulsz innen.-Láttam rajta,hogy annak ellenére hogy számomra vicces kinézete van,és látszólag mindent elhülyéskedik,vannak dolgok amiket komolyan vesz.Mint ez is.-De a szüleim aggódni fognak! Nekem most kell kimennem innen!-Aggódóan néztem Garryre,aki csak megrázta a fejét.-Ez koránsem ilyen egyszerű.Ha ebben a világban életben maradsz,visszamehetsz a sajátodba.Ha vesztesz,örökké a képben ragadsz.Fogd fel úgy,mint egy játékot.-Hangja bölcsen hangzott,mint egy apukáé aki épp a gyerekét világosítja fel az élet rejtelmeiről.Figyelmesen hallgattam,mintha egy iskolában lennénk,ő pedig egy tanár lenne aki valamilyen fontos dolgot magyaráz,de mikor megszólaltam volna belémfojtotta a szót.-Az itteni élet teljesen más mint odakint.Ahány nap eltelik itt,az ott csak néhány órának számít.Ám a kinti világból senki sem lát be ide,és mi sem az övékbe.Csupán mi tudjuk mi történik itt,és valószínű hogy te sem fogsz rá emlékezni HA kijutsz.-Folytatta kioktatásom,és furcsálltam hogy erősen kiemelte a "ha" szócskát,de nem sokat törődtem vele.Megfogta a kezem,én pedig éreztem hogy arcom halvány pírt vesz fel.-Gyere velem,itt nem biztonságos.Mindenhol veszély leselkedik ránk.-Pillantott lopva rám miközben elindult,de az idő további részében csendesen haladtunk egymás mellett amíg az úgymond szálláshelyére nem értünk.