Sziasztok ! ^^ (akik még látogatjátok az oldalt :DD ) ne haragudjatok hogy sokáig nem voltam,de elfoglalt voltam..Igyekszem hamarosan feltenni az új részt ^^ Addig is itt egy újabb kép a szereplőkről:



"a kép Hope-ot és Ataru-t ábrázolja"

Írói megjegyzés:Megérkezett a SPECIAL fejezet,amit igértem. Szerintem ez lett az eddigi leghosszabb fejezet,amit ebből a történetből írtam.Hogy olyan jó lett e mint a többi,azt döntsétek el ti :) 



-A kép Mary Alice in wonderland-os alakját ábrázolja.-

Ahogy sétáltunk teljesen megfeledkeztem azokról a dolgokról amik nemrég történtek,és ez a hely olyanná vált számomra,mintha énis itt születtem volna,mint a többiek.-Vajon Ib is így érezhetett?-Gondolkodtam,de úgy látszott hogy hangosan,mert a két férfi kérdőn nézett rám.-Hogy érezhetett Ib?-Pislogott rám a lila hajú lovagom,miközben feje tetején lévő hullámos,barna tincsét csavargatta.Elpirultam,és zavartan mosolyogtam majd eltelt egy kis idő mire kinyögtem valamit.-Hát..Izé..-Istenem!Ennyire béna is csak én lehetek!-Gondoltam magamban miközben a talajt maszíroztam a lábujjaimmal,társaim pedig kíváncsian várták a választ,a szemük pedig úgy csillogott mint a gyönyörű  éjszakai égbolton lévő csillagok.Próbáltam összeszedni minden bátorságom,és elmondani nekik amit gondoltam.Ökölbe szorítottam a kezem,a szememet lehunytam és éreztem hogy bőrömön halvány vörösség jelenik meg.-Hogy..Hogy ebben a világban "született"! - Jelentettem ki félhangosan,és alig mertem rájuk emelni tekintetem,mert féltem attól,hogy mindketten bolondnak néznek és kinevetnek.-Nézzetek csak bolondnak! - Harsogtam,de továbbra is csend uralkodott közöttük.Felnéztem,és azt vettem észre hogy először döbbenten néznek rám,majd összesúgnak.Nem szóltam rájuk,mert nem akartam magam felidegesíteni hogy ugyan mit beszélhetnek rólam,ezért csak álltam csendesen és vártam hogy abbahagyják.Pár perc pusmogás után Garry rámemelte gyönyörű lila szemét,ami még mindig döbbenettel volt tele,de nem értettem miért.-Hope,mióta érzed ezt?-Kérdezte,ezzel pedig mégjobban zavarba hozott.-Csak most kezdtem azt érezni,miért?-Néztem mélyen a szemébe,talán kicsit ijedten hisz megrémültem hogy valami baj van.Elmosolyodott,és megsimogatta az arcomat.-Ne aggódj,nem veled van a baj.- Suttogott lágy,megnyugtató hangon,majd megköszörülte a torkát,kezét pedig elvette tőlem,mielőtt még az arcomhoz szoríthattam volna.-Ib nem érzett ilyet.-Szólt hozzám normális hangnemében,és újra felvette megszokott beszédstílusát velem szemben.Szemeim elkerekedtek.Nem értettem miért csak én érzem úgy,mintha valójábban ebbe a világba tartoznék,és nem ember lennék.Talán csak a "festmények birodalma" teszi ezt,hogy ne legyen kedvem visszatérni a fajtámhoz,és itt maradjak örökre ebbe a horror ketrecben.Elmerengtem a gondolataimban,és arra eszméltem hogy a barátaim már elindultak egyenesen.-Várjatok meg!-Rohantam utánuk kiabálva,ők pedig először rámemelték a tekintetüket,majd összenéztek és nevettek.Nem kellett sok idő,énis elkacagtam magam.Rájöttem,hogy valóban nevetségesen és gyerekesen nézhettem ki,mint egy komédiabeli szőke nő,annak ellenére hogy a hajam színe kék.Kacarászva indultunk neki a hosszú útnak ami várt ránk,és egyszercsak azt vettem észre,hogy a fekete copfos először belémkarolt,majd Garrybe is és úgy folytattuk a sétát.Garry felnevetett,én pedig elpirulva mentem mellettük közben nézelődtem.Ahogy mentünk,kezdett egyre ismerősebbé válni a hely,pedig egyátalán nem jártam még errefele.-Talán álmaimban láthattam!-Gondoltam magamban,és csendesen dőltem Eiji széles vállára.Nem tudom jól láttam e,de mintha a lovagom féltékeny pillantást vetett volna a copfosra,de aztán elkapta a tekintetét.Az ásításom törte meg a csendet,legalábbis azt hittem, mivel egy unalmas,fehér, elmegyógyintézet szerű folyosón gyalogoltunk végig.Senki és semmi nem támadt ránk.De nem úgy történt ahogyan gondoltam.A csendet hercegem törte meg.Észre sem vettem hogy időközben kicsúsztatta a kezét barátunk karja közül,és előlre sietett.-Gyertek gyorsan!-viszhangzott a fogda falain édes hangja,mi pedig azonnal rohantunk hozzá.-Mi történt?-Kérdeztem kissé álmosan,mire ő egy hatalmas ajtóra mutogatott,ami látszólag nem volt ott eddig,hisz eléggé meglepett képet vágott,ezért énis megdöbbentem.-Nem volt itt eddig?-Csak a fejét rázta.Ráemeltem a tekintetem,de mielőtt megkérdeztem volna miért nem nyit be,inkább megtettem én.A két fiú belém kapaszkodott,és együtt léptünk be az ajtón.Teljesen lenyűgözött a látvány,ami tárult elénk,de nem tudtunk sokat nézelődni,mivel ahogy sétáltunk egy gödörbe estünk,ahol zuhanni kezdtünk.Idegesítően lassú volt,akárcsak az "Alice csodaországban" című regényben.Az üregben sötét volt,mégis órák kattogását,de még egy kislány sikolyát is hallottuk.Ijedtemben valamelyik fiúhoz bújtam,akiről kiderült hogy nem más mint Garry.Szerencsém hogy nem láttunk semmit,mert éreztem ahogy arcom paradicson vörössé vált,de továbbra sem engedtem el a kezét.Nem tudtam mennyi ideje zuhantunk,de nem lehetett olyan sokára,mikor a szakadék végéből feltörő fény sütötte ki a szemünket,szóval eltakartuk az arcunkat hogy ne vakuljunk meg.Amikor a földre érkeztünk nem törtük össze magunkat,mert a talajon matrac terült el amerre csak a szem ellátott.Leporoltuk mafunkat,majd a ruhánkat megigazítva indultunk felfedezni hol is vagyunk.Ez már nem az általan "képek birodalmának" nevezett hely,hanem valami más,de még magunk sem tudtuk hova csöppentünk.Némán haladtunk szorosan egymás mellett,majd lassan egy tükrökkel teli részre értünk.Teljesen úgy nézett ki,mintha egy erdő lenne.Egyre beljebb haladtunk,már a közepénél járhattunk mikor észrevettük hogy szokatlan öltözékek virítanak rajtunk,az embervilágból származó mesékből.Lila hajúm és én például a "Piroska és a farkas" című műből voltunk beöltözve,ahol az ordas farkas próbálja felfalni a kis Piroskát aki letért az ösvényről miközben a nagymamájához igyekezett,de a gonosz póruljárt.Sokáig találgattuk ki is lehet Eiji,végül rájöttünk hogy ő nem más mint a népszerű "Hófehérke és a hét törpe" című történetből a vadász,aki a gonosz és irigy királynő parancsára meg akarta ölni Hófehérkét,de nem volt hozzá szíve.Ahogy a szereplők felismerése megtörtént,tovább indultunkazon gondolkodva,mi lehet ez az új világ.-Az az egy biztos,hogy köze van a mesékhez!-Törte meg a csendet a fekete hajú.Ahogy sétáltunk és nézelődtünk,észrevettük hogy kiértünk a tükörerdőből,és egy normál,fákkal teli vidékre érdeztünk.Felsikkantottam ahogy meghallottam hogy a közeli bokorban mozog valami vagy valaki,de megkönnyebbültem mikor Tsukiko ugrott elő.Mint ahogyan az éjfekete copfos,ő is a "Hófehérke és a hét törpe" című gyermekmeséből lett valaki,aki nem más mint a főszereplő,Hófehérke.Ahogy kilépett rögtön a farkasomat pillantotta meg először,akinek szinte azonnal a nyakába ugrott.-Garry!Végre megtaláltalak!-Csüngött rajta boldogan,de a férfi közel sem látszott annak.-Tsukiko,hányszor mondjam még el,hogy ne ölelgess? Ib is miattad került bajba,mert te..-Hirtelen megállt a beszédben,majd először rám nézett,utána pedig a rózsaszín hajú démonra mutatott.-Találkoztál már vele?-Kérdezte,a lány pedig mutogatta hogy hazudjam azt,hogy nem.Hősöm hátranézett rá,majd hozzám sétált és mélyen a szemembe nézett az államat tartva,nehogy el tudjam kapni a fejem.-Az igazat mondd,Hope!- Vette komolyabbra a hangját,miközben tekintetét egyre jobban belefúrta az enyémbe.Nyeltem egyet,mert féltem hogy baj lesz a lány és a farkas között,na meg attól is,hogy a rózsaszín hajú ismét megőrül,és fel akar bondolni,ha már egyszer majdnem megtette.De tudtam hogy el kell mindent mondanom,hisz már észrevette hogy volt valami közünk egymáshoz.-Nos..-Haboztam.-Biztos hogy bajba akarom keverni magunkat?-Gondolkodtam,de közben próbáltam megnyugtatni magam azzal,hogy szükség esetén itt van két férfi,aki nem hagyja cserben egymást.Garry türelmetlenül várta a válaszom,én pedig csak bámultam bele lila szemeibe.-Először megpróbált felboncolni,utána már egészen kedves volt.Viszont..egy falon tuszkolt át.-Hősöm arca eltorzult a méregtől,ami elöntötte,de próbált nyugodt maradni és megfogta a kezem.-Egy folyosón találtad magad,ahol babák és csontvázak üldöztek,majd megnyílt a fal és egy betonbörtönben ébredtél fel?-Rángatta idegesen a szemöldökét.Bólintottam,miközben a félelem kezdett egyre jobban eluralkodni rajtam.-Ahogy sejtettem.-Már épp fordult volna a rózsaszín,hullámos hajú fejé mikor megragadtam a pólóját.-És utána kerültem a gumifalas szobába,aminek a falán képek voltak Ibről.-Fejeztem be a mondandómat,és látszott a barátomon hogy ez a dolog igazán meglepte,és Tsukikorol megfeletkezve letérdelt elém és megölelt.Pont kiláttam a válla fölött,és remegni kezdtem a rémülettől,mikor megláttam hogy a lány arca és szeme elsötétük,majd dühösen rámnézve megindul felénk.Lovagom azonnak berezelt,de a vállára kapott,és Eijinek intve rohanni kezdett velem egyre mélyebben az erdőbe.Ahogy száguldoztunk,elnyomott az álom,és megint Ataruval találtam szembe magam,akinek szokás szerint hatalmas vigyorra húzódott a szája mikor meglátott.-Hope! Visszatértetek a "festmények országába"?-Kérdése teljesen meglepett,hisz ő csak az álmaiban létezik,de megráztam a fejem.Leguggolt elém hogy az én szintemen lehessen,ugyanis túl magas volt hozzám képest,és tekintetét összefűzte az enyémmel.Szeme fekete volt,mint az éjszakai égbolt csillagok nélkül,de mégis egy kis fény pislákolt benne ahogy rámnézett.Éreztem hogy halványan elvörösödöm ezért arcomat takartam,de ő elvette onnan a kezem,és rámmosolygott-Hope,elmondom hogyan térhettek vissza,de jól figyelj!-Hangja tekintélyt parakcsoló volt,de mégis véltem benne felfedezni némi kedvességet.Minden egyes porcikámmal figyeltem,ő pedig újra belekezdett a mondandójába.-Az a világ ahol most vagytok,a mesékre épül,és az ellenslgetek Mary hozta létre hogy csapdába csaljon titeket.Csak úgy tudtok kijutni,ha az egyik általatok választott történetből eljátszotok egy jelenetet.Azt amelyik nektek a legjobban tetszik.-Mosolygott rám még mindig,én pedig megborzongtam a nagyon jól ismert név hallatán.Nem akartam elhinni,hogy annyi nap után nem láttuk,most pedig hirtelen felbukkan és egy teljesen más környezetbe zár minket.A barna hajú mintha megérezte volna hogy nemsokára megébredek búcsúképp az arcomra nyomott egy puszit,én pedig szóhoz sem tudtam jutni,mert arra eszméltem hogy mostmár ketten üldöznek.A rózsaszín hajú,és a szőke fürtös.Az újjonnan érkezett lány Alice ruháját viselte az "Alice csodaországban" című meséből,kissé sajátos formában.Fején egy fekete masni díszelgett,ám kék ruha helyett zöldet viselt,és egy rémisztő babát tartott a kezében,aminek az egyik szeme helyén egy piros szív volt,ezzel is azt jelképezi hogy ő Alice szerepét vette fel.A két nő vészjósló tekintettel indult meg felénk,Garry és Eiji pedig rohantak miközben azthitték hogy még mindig alszom.-Garry..-Szólaltam fel kómásan,mire lovagom rámemelte tekintetét futás közben.-El kell játszanunk egy mesebeli történetet hogy kijuthassunk!- Kiáltottam el magam,miközben jobbra mutattam hátha lerázzuk a két elvetemült gyilkost.Befordultunk,és igazam lett.A bolondok hátramaradtak,nekünk pedig volt időnk eljátszani valamit.Kisebb megbeszélés után,a "Piroska és a farkas" című regényből választottuk azt a részt,ahol a kis Piroska letér az útról,és a vadász figyelmezteti.Az idő sürgetett minket,ezért gyorsnak kellett lennünk.Tőmondatokban beszéltünk,de ennek is meglett a kellő hatása.A semmiből egy átjáró tűnt fel,ami fényesen világított.A pszichopaták már a nyomunkban voltak,tehát minden gondolkodás nélkül átugrottunk a kapun.Ismét sikolyok és órák kattogása ütötte meg a fülünket,de ezúttal felfele vezetett az utunk.Hihetetlen,de sokkal gyorsabban telt mint mikor lefele mentünk.-Különös.-Gondoltam magamban,mikor a lábunk végre a fenti talajt érintette,és visszaindultunk azon az útvonalon amin érkeztünk.Az ajtó bezárult,és eltűnt mögöttünk.Nem tudtuk Maryékkal mi történt,de bennem megvolt a félelem hogy még látni fogjuk őket,de most nem törődtem vele.Hősöm letérdelt elém,és hálásan a szemembe nézve fogta meg a kezemet.-Köszönjük Hope! Ha te nem lettél volna velünk,bizonyára ott vesztünk volna mind.Áruld el,honnan tudtad mi a kijárat?-Akaratlanul is,de elnevettem magam,majd játékosan rákacsintottam miközben ujjam a számat érintette,mintha gondolkodnék valamin.-Maradjunk annyiban,hogy megálmodtam.-Kuncogtam,mire ő elmosolyodott és a fejemet megsimogatva egyenesedett fel,majd megindult egyenesen előre.

Írói megjegyzés: Kicsit (nagyon) megkésve,de meghoztam az 5.fejezetet,ami legalább olyan hosszúra sikeredett mint az első rész,és kis változtatást is szeretnék bejelenteni.Ezentúl minden új rész elején fogok kitenni egy képet valamelyik szereplőről,vagy szereplő csoportról.Valamint egy hírrel is szolgálok nektek.A 6.fejezet egy SPECIAL lesz,ahol az eredeti történet egy kicsit a mesék világába fog áttérni,de nem fog eltérni nagyon a történettől és talán még ma (2014.04.12-én) felteszem. :)



-a képen az "őrült yandere" lány,Tsukiko szerepel- 
 

Ahogy a hang egyre erősödöt éreztem hogy eluralkodik rajtam a félelem.Nem vagyok egy gyáva lány,de ezegyszer a vér is megállt bennem.Összeszorítottam a szemem,de mikor közeledő lépteket hallottam nem bírtam megállni és felfigyeltem.Egy rózsaszín hajú,különös lány lépett be a terembe.Szemei lilán ragyoktak a bosszútól,és fura szarvak díszelegtek a fején.Ruhája egyszerű zöld színben pompázott.Nem látszott ártalmasnak,mégis vészjósló léptekkel indult meg felém.Nagyot nyeltem mikor már előttem állt,és egy éles kést szorított a torkomhoz.-Most megmutatom neked,te kis taknyos!-Hangja reszelősen zengte végig a szobát,engem pedig kirázott a hideg,de kénytelen voltam megszólalni.-Mit tettem?-Hangom remegett a rémülettől,arcom pedig eltorzult ahogy apró könnycseppek gördültek le a szememből,és az államról csepegtek le eláztatva a koszos földet,amit sajnos a lábaim nem érintettek.-Tudod jól kislány! A megjelenésed csak bajt hoz erre a világra!- Morgott egyet,mintha egy veszett kutya szelleme szállta volna meg,majd a fegyvert mégjobban nekem nyomta,de mielőtt megszólalhattam volna belém folytotta a szót.-Garry miatt vagy itt! Láttam hogy nézett rád!-Erre akaratlanul is felnevettem.-Garry? De hiszen nincs köztünk semmi! - Kacagtam a lányon,mire tekintete meglágyult,és a kést eldobva szöktek könnyek a szemébe.Rápislogtam,ő pedig lengedett a falról,és térdre ereszkedett pontosan elém.Nem értettem miért teszi,csak álltam értetlenül és vártam mit fog cselekedni.Bűnbánóan nézett fel rám nagy,kerek szemeivel,amikben könnyei csillogtak.-Sajnálom a kellemetlenséget! Nem tudtam,hogy nem érzel semmit iránta! - Karolta át a lábamat sírva,én pedig leguggoltam elé gyengéden megemelve az állát. - Ne sajnáld,nem tudhattad! De kérlek..Ne alázkodj meg előttem.-Mosolyogtam rá barátságosan,és felegyenesedve nyújtottam felé a kezem hogy felsegítsem.Örömmel elfogadta,és a ruháját leporolva fogta meg szoknyája két végét pukedlizve egyet nekem.-A nevem Yoshida Tsukiko- Mosolyodott el,mikor végre kiegyenesedett,és én is viszonoztam felé a gesztust.-Hope vagyok-Ejtettem felé egy magabiztos,barátias vigyort és a kezem nyújtottam felém,ő pedig azonnal megrázta köszöntésképp.-Tsukiko-sama,milyen kapcsolatod van Garryvel?-Törtem meg hirtelen a kettőnk közti csendet,mire ő azonnal a füle hegyéig pirult,és zavarában dadogni kezdett.-Nos..én..öhm..izé..-Elnevettem magam,mivel egész aranyos látványt nyújtott,és a szavába vágtam.-Szóval tetszik neked!-Mosolyogtam rá,és folytattam.-Nekem nyugodtan elmodhatod,nem kell zavarban lenned!-Amint ezt kimondtam a pír eltünt az arcáról és csak bólintott egyet,majd az órájára nézett ami a csuklóján díszelgett.-Hope-chan! Sietned kell,Garryék már várnak! - Tuszkolni kezdett a fal felé,én pedig nem értettem mi ez így hirtelen,vagy miért pont a fal felé tol.Azt gondoltam valami elmebeteg lehet,de nem sokkal később rájöttem hogy ő nem szeretne a lila hajú lovagommal és furcsa barátjával találkozni,a fal pedig egy átjáró ami segítségével közelebb kerülhetek a célomhoz.Lehunytam a szemem,mikor átléptem a kapun,és egy elég rémisztő folyosóra kerültem amit a térkép nem jelölt.-Egy rövidebb útvonal lehet-Mondtam magamnak,miközben végignézem a hátborzongató helyiségen.A falakon őrült,gyilkosságokról szóló festmények lógtak,a terem szélein pedig csontvázak,és rongybabák ültek. A hátam is borsódzott a helytől,de haladtam egyenesen hogy a célom elérjem és megtaláljam Hősömet.Alig mehettem fél órája,mikor észrevettem hogy csak körbe,körbe rohangálok,és a szemem sarkából mintha mozgást észleltem volna.Odafordítottam a fejem,hátha ismerős arcot pillantok meg,de elméletem kudarcba torkollott,ugyanis az eddig pihenő csontok és textil babák indultak meg felém hörögve.Futásnak eredtem a falat tapogatva hátha találok még egy átjárót,de nem így lett.A különös lények sarokba szorítottak,és egyre közeledtek felém.Teljesen bekerítettek,így mozdulni sem tudtam csak vártam hogy mikor halok meg.Ekkor hirtelen ismerős illat csapta meg az orrom.A régi otthonomra emlékeztetett,lágy volt de mégis keserű.A falakból jött,amik most sima téglák voltak.Éreztem hogy megnyílnak mögöttem,és én beesek az így keletkezett résen,makd mielőtt a üldözőim utánam törhettek volna,bezáródott előttem.A fejem-és a hátsóm- fogva néztem körbe miután leporoltam magam.Egy újabb bejárat,és ablakok nélküli helység.A padló betonból volt,ahogyan a falak is.Itt nem volt csicsás vagy ilyesztő díszítés,csak a sivár felület.Egy hang sem szűrödött át-pedig elég zajos világba csöppentem-,így arra a következtetésre jutottam,hogy hiába kiabálnék,nem hallaná senki és nem sietne hogy megmenten.Leültem a hideg földre,és könnyezni kezdtem.-Mikor jutok haza? Ebben a világban lelem a vesztem?Hol lehet Garry?És hol lehetek én?-Ezek a kérdések kavarogtak a fejemben,miközben ülő pózból fekvésbe váltottam,és lehunytam a szemem.Nem telhetett el sok idő míg elnyomott az álom,és tudatalattimban egy szemfedős,félhosszú barna hajú,sötétkék szemű fiatalembert láttam.Különös megjelenése ellenére igazán kedvesnek és védelmezőnek látszott.A távolból mosolygott rám,mintha ismert volna.Tisztában voltam az álmommal,végig olyan volt mintha ébren lennék,de mégsem.Nem ismertem a férfit,és nem tudtam honnan ismerhetett engem.Felém indult integetve,én meg csak álltam ott ledöbbenve,mit akarhat az alak.Ahogy egyre közeledett,a nevemet kezdte el kiabálni.-Hope!Hope! Nem ismersz meg? Én vagyok az, Ataru! - Ahogy odaért hozzám,rögtön megölelt hatalmas vigyorral az arcán.Nem értettem miért tette,ezért elpirulva ugrottam el előle,és a szoknyámat fogtam le,mert a lendülettől majdnem felcsúszott,és zavartan néztem fel rá.-E-elnézést,de ki maga?-Dadogtam,mire a barna hajú férfi kikerekedett szemekkel nézett rám,mintha szellemet látott volna.-Uram! Valami baj van?-Lengettem meg előtte a kezem hogy észhez térítsem,de egy ideig csak állt előttem mély lélegzetett véve,majd végre megszólalt.-Látom elvesztetted minden emléked erről a világról,de majd én visszahozom!- Ült hatalmas vigyor az arcára,és megfogta a kezem.Éreztem,ahogy arcom újra erőteljes pírt vesz fel,és a szívem hevesen kezdett el verni.Ataru megérezhette,mert szorosan magához ölelt,és szimatolni kezdte a hajam.-Mi a fenét csinálsz?- Kaptam el tőle a fejemet,mire ő bocsánatkérően nézett a szemembe,és könnyeket láttam csillogni a tekintetében.-Annyira hiányoztál,hogy nem bírtam magammal..Sajnálom! - Ejtett egy-két cseppet szemeiből.Megsajnáltam szerencsétlent,és egy lépéssel közelebb kerülve hozzá megöleltem.Pár másodpercig tarthatott,mégis éreztem teste melegét és szívének minden egyes dobbanását.Az övé talán még az enyémnél is gyorsabb lehetett.Amikor elléptem tőle,csillogó szemekkel meredt a semmibe,és hihetetlen boldogság tükröződött vissza az arcáról.Meglepődtem,és a kezem magam mellé eresztve bámultam rá,majd hirtelen felébredtem.Megtörölgettem a szemem a furcsa álom hatására,és újra körbenéztem a teremben.Nem tudom mi történhetett míg aludtam,de nem ugyan ott voltam,ahol lefeküdtem.A talajon szőnyeg volt,a falak látszólag gumírozott anyagból készültek,és Ibről készült festmények lógtak az ugrálóvár jellegű anyagon.Értetlenkedve tekintettem körbe,de itt sem volt egy árva lélek.A rajzokat nézegetve elmerengtem azon,milyen lehetett Ib,és hogy ha még ebben a világban tartózkodna barátok lennénk e,vagy riválisok.-Aranyos gyerek lehetett.-Elmosolyodtam a saját gondolataimon,majd hirtelen ismerős hang ütötte meg a fülemet.-Garry nyugodj már meg! Nemsokára itt lesz,bízz bennem!-Megnyugtatóan szólt hősömhöz,mire a gumis falakon dübörögni kezdtem,azok pedig viccesen hullámzani kezdtek és felnevettem.-Eiji,mintha..Hope nevetését hallanám!-Kiáltott fel szeretett lila hajúm,és a túloldalról kezdte bögdösni a kissé ragacsos,rózsaszín anyagot.-Hope! Bent vagy?-Jött az aggódó hang a szájából,én pedig válaszképpen meglöktem az "ugrálóvár" falát.Hallottam megmentőm nyugodt sóhaját átszűrődni,majd pár perces csönd uralkodott mindenhol,mintha a kintiek gondolkoztak volna valamin,mondjuk azon hogy jussak ki innen,és igazam lett.-Hope!- Törte meg a csendet a két fiú hangja,mire én ujjammal megböktem a színes felületet annak jeleként,hogy figyelmesen hallgatom őket.-Kezdd el mozgatni ezt a valamit belülről,én pedig kívülről,hátha sikerül átszakítanunk.-Nem kellett egyikőnknek sem kétszer mondani,rögtön bökdösni és lökdösni kezdtük az anyagot,mire az átszakadt,ujjaim pedig összefonódtak Garryével,aki nem akart elengedni.Éreztem ahogy az arcom olyan vörös lesz mint a szép,érett paradicsom.A lila hajúm kuncogni kezdett és elengedte a kezem,majd megölelt.Teste meleg volt,és szeretetet árasztott magából.Viszonoztam az ölelését,majd mikor elengedtük egymást kiegyenesedett és kérdezgetni kezdett.-Hol voltál ilyen sokáig?Ugye nem tértél le a térképen jelölt útról?-Tekintetében aggodalom látszott,Eiji pedig lágyan megveregette a vállát.-Haver,szerintem most hagyd.Elfáradhatott az úton.-Mosolygott rám kedvesen,én pedig hálássan néztem a szemébe.-Valóban fáradt voltam,de nem ez volt a legfőbb oka hogy nem akartam elmesélni lovagomnak a történteket,hanem az hogy igaza volt és letértem a térképről,mert egy őrült rajongója elrabolt,és egy nem jelölt folyosón vezetett végig az utam ahol csontvázak és Ib képein található babák üldöztek utána különösmód ismerős illatot éreztem és megnyílt mögöttem az fal,a lényeket magunk mögött hagyva.Onnan egy másik helységbe csöppentem és elaludtam,álmomban pedig egy bolond Ataru nevű fiúval találkoztam,aki valami emlékezetkiesésről beszélt nekem,felébredve pedig a gumiszobában találtam magam ahol ibről szóló képek lógtak és a barátaim-vagyis Garryék-mentettek meg.Kicsit sem nézett volna hülyének,ha ezt most mindd elmesélem neki.Bár ettől a világtól nem várok sok mást,csak furcsaságot.Talán egy idő után kitálalok neki a kalandjaimról.-Gondoltam magamban,miközben Garry mellett haladva szívtam be jól ismert,isteni illatát.